Egedy Tamásnak hívnak, 1970. március 22-én születtem a Győr-Moson-Sopron
megyei Csornán.
Tanulmányok
Középiskolás éveimet 1984 és 1988 között a győri Révai Miklós Gimnáziumban
töltöttem.
Felsőfokú tanulmányaimat 1989-1994 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem
biológia-földrajz szakán végeztem. Tanulmányaim alatt kétszer nyertem el
külföldi ösztöndíjat: 1991. októberétől 1992. márciusáig a heidelbergi Ruprecht
Karls Egyetemen hallgattam földrajzot és környezetvédelmet, majd 1994.
márciusától júliusáig a salzburgi Paris Lodron Egyetemen földrajz-környezeti
nevelés témában mélyedtem el. 1994. őszén jeles eredménnyel megvédtem
diplomamunkámat, 1995-ben pedig megszereztem biológia-földrajz szakos
középiskolai tanári diplomámat.
1996 és 1999 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Doktori Iskolájának
hallgatója voltam, 2001. májusában pedig benyújtottam „A lakótelepek épített,
társadalmi és természeti környezetének földrajzi szempontú értékelése” c.
doktori értekezésemet. Disszertációmat 2001. novemberében védtem meg, s 2002.
február 12-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Doktori Tanácsának döntése
alapján megkaptam a doktori (PhD) fokozatot.
Munkahelyek
1994-ben rövid ideig a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium tanára
voltam.
1994-1998 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalom- és
Gazdaságföldrajzi Tanszékén láttam el oktatási és kutatási tevékenységet. Főbb
oktatási feladataim között szerepelt a Magyarország társadalmi-gazdasági
földrajza, a Településtudomány, valamint a Népesség- és településföldrajz
gyakorlatok vezetése.
1998. októberétől a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi
Kutatóintézetében dolgozom, jelenleg tudományos főmunkatársként.
A kutatói tevékenység mellett a felsőoktatásban is részt veszek: 2003
szeptembere óta a Budapesti Gazdasági Főiskolán látok el oktatói feladatokat
(Turizmusföldrajz előadása német nyelven).
Tudományos tevékenység (referenciamunkák)
Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében végzett kutatási munkában aktívan
közreműködöm, 2008-ig a következő jelentősebb magyar és nemzetközi projektekben
vettem részt:
1998/1999 – „Vergleichende Analyse der Stadtentwicklung
in Budapest und Leipzig im Prozess der Transformation” DAAD-MÖB német-magyar
kutatócsoport tagja voltam. A projekten belül a nagyvárosi lakótelepek épített,
társadalmi és természeti környezetét vizsgáltam empirikus módszerekkel és
összehasonlító tanulmányt készítettem a német és magyar lakótelepek helyzetéről.
A program keretében többször vettem részt németországi tanulmányúton.
1999/2001 – „A nagyvárosi lakótelepek komplex
társadalomföldrajzi vizsgálata budapesti mintaterületeken” c. OTKA kutatási
program témavezetője voltam. A kutatás – amely alapját képezte doktori
disszertációmnak - a lakótelepek épített, társadalmi és természeti környezetét
vizsgálta. Az eredmények és a kutatás tudományos megállapításai a gyakorlati
életben is közvetlenül felhasználásra kerültek (Csepel-Városközpont
rehabilitációs stratégiai terve), illetve azokat itthon és külföldön több ízben
is hivatkozták.
2001 – „A lakótelepek épített, társadalmi és természeti
környezetének földrajzi szempontú értékelése” – Doktori disszertáció
A disszertáció budapesti mintaterületeken végzett vizsgálatok eredményein
keresztül tárja fel az egyes lakótelepi generációk épített, társadalmi és
természeti környezetében tapasztalható alapvető különbségeket és hasonlóságokat.
A disszertáció kiemelkedő eredményei közé tartozik a hazai lakótelep-állomány
összeírása és jellemzése, a különböző lakótelepi generációk környezeti
alrendszereinek komplex, empirikus kvantitatív és kvalitatív módszerekkel
történő vizsgálata, valamint a lakótelepi társadalom rendszerváltozás utáni
átalakulási folyamatának bemutatása. A doktori disszertáció tudományos
eredményei szakmailag kétségtelenül újszerűek és évtizedek óta fennálló hiányt
pótoltak.
2001/2004 – „Neighbourhood Housing Models” (NEHOM) –
a NEHOM nemzetközi kutatócsoport tagja voltam. A városfelújítási folyamatok
szélesebb körű társadalmi hatásainak feltárására indult az EU 5. Keretprogramja
által támogatott Neighbourhood Housing Models (NEHOM) projekt. A NEHOM kutatási
projekt célja olyan innovatív és hatékony helyi kezdeményezések feltárása volt,
amelyek segítségével a hanyatló városnegyedekben élő lakosság életkörülményei
javíthatók. A program 8 európai ország 11 városában végzett vizsgálatok
eredményein keresztül foglalja össze a városrehabilitáció legfontosabb
gyakorlati tapasztalatait. A projekt keretében a következő feladatokat láttam
el: a) koordináltam a hazai mintaterületeken folyó felméréseket; b)
elkészítettem a négy magyarországi esettanulmány egyikét (Kőbánya) és
szerkesztettem a magyar nemzeti jelentést; c) összefoglaló értékelést adtam a
német és magyar nemzeti jelentésekről és esettanulmányokról; d) a 4 posztdok
munkatárs egyikeként részt vettem a projekt legfontosabb tudományos eredményeit
tartalmazó kiadványok (kézikönyv, CD) megírásában és elkészítésében.
2002 – Közreműködő munkatársként részt vettem Csepel
Városközpont rehabilitációs városfejlesztési stratégiai programjának
kidolgozásában. A projekt során „Csepel-Városközpont paneles
lakókörnyezetének helyzete és értékelése - különös tekintettel a társadalmi
környezetre gyakorolt hatásokra” c. munkámban egy átfogó szociológiai
felmérés eredményeinek bemutatásán és értelmezésén keresztül átfogó képet adtam
a paneles technológiával készült lakótelepek fejlődéséről, a társadalmi
átalakulási és lakáspiaci folyamatokról, a fejlődési lehetőségekről és a
lakótelep-rehabilitáció perspektíváiról.
2002/2005 –„A városrehabilitáció és a bérlakásprogramok
hatása a lakásmobilitásra és a társadalom mozgásfolyamataira” c. OTKA
Posztdoktori Kutatás témavezetője voltam. A kutatás célja volt, hogy fővárosi és
vidéki nagyvárosi mintaterületen kvantitatív és kvalitatív kutatási módszerekkel
feltárja a városrehabilitációs és bérlakásépítési tevékenység lakás- és
népességmobilitásra gyakorolt hatásait, térbeli vonatkozásait, s ezeket a
folyamatokat modellezze. A kutatás kiemelt célja volt, hogy a gyakorlati
szakemberek és a döntéshozók számára olyan ténylegesen és interdiszciplinálisan
alkalmazható eredményeket produkáljon és modellt dolgozzon ki, amelyek
megkönnyítik és elősegítik a városfejlesztési és tervezési tevékenységet.
2005/2009 – A „Városrehabilitációs programok hatása a
nagyvárosi népesség életminőségére Magyarországon” c. OTKA
kutatás célja, hogy feltárja a hazai, eltérő fejlettségű régiók
nagyvárosainak városfelújítási programjaiban és stratégiájában tapasztalható
hasonlóságokat és különbségeket, felderítse, hogy ezek a programok hogyan
érvényesülnek eltérő karakterű városrészekben, illetve milyen hatással vannak a
helyi társadalom életkörülményeire és életminőségére. A kutatás további célja,
hogy feltárja a fenti folyamatok pozitív és negatív hatásait az épített
környezetre, különös tekintettel a kulturális örökség részét képező műemlék
jellegű épületek megóvására. Emellett vizsgálja a kutatás a városfelújítás által
generált társadalomföldrajzi folyamatokat, a társadalmi miliő megóvására
irányuló stratégiákat és beavatkozásokat, valamint azt, hogy ezek elméleti és
gyakorlati szinten hogyan érvényesülnek a mintaterületek rehabilitációja során.
A kutatást a Bolyai János Ösztöndíj is támogatja.
2006/2008 – A „Greenkeys – Urban Green as a key for
sustainable cities” (Városi zöldterületek, mint a fenntartható városi fejlődés
kulcsa) projekt célja a városi zöldterületek fejlesztése és vizsgálata,
zöldterületi stratégiák és komplex beavatkozások kidolgozása a fenntartható
településfejlődés érdekében. Feladatom a kutatás magyarországi tevékenységének
koordinálása, valamint a zöldterületek monitoring rendszerének kidolgozása. A
kutatási projektet az Európai Unió Interreg CADSES IIIB programja támogatja,
valamint a VÁTI társfinanszírozza.
2006/2010 – Az ACRE projekt (Accommodating Creative
Knowledge – Competitiveness of European Metropolitan Regions within the Enlarged
Union; A kreatív tudás befogadása – Az európai nagyvárosi régiók
versenyképessége a kibővült Unión belül) célja 13 európai nagyváros
részvételével a „kreatív osztály” és a „kreatív gazdaság” helyzetének feltárása
az európai nagyvárosokban, illetve annak kutatása, hogy a kreativitás, az
innovatív gazdasági ágazatok milyen szerepet játszanak az európai városok
versenyében. Feladatom a kutatás magyarországi tevékenységének koordinálása. A
kutatást az Európai Unió 6. Keretprogramja finanszírozza.
Tudományos tevékenységem keretében 2008 tavaszáig több mint 30 hazai és
külföldi konferencián szólaltam fel előadóként, szakmai publikációim száma
meghaladja a hatvanat. Intézetünk munkatársaként jelenleg a városrehabilitáció
építészeti, társadalmi és gazdasági hatásaival foglalkozom.